2017. augusztus 10., csütörtök

Iskolai készülődés: Bepakolni a táskába

Ma láttam egy jó kis segítséget, amin a gyerek ellenőrizheti, mindent bepakolt-e a táskájába. Ez az. És valljuk be, egy ilyen kis pipálhatós lap bizony jól jön majd szeptembertől, hogy kevesebb munkánk legyen nekünk. Elkészítettem ebből a saját, magyar nyelvű verziónkat, íme:


Az alsó üres sor az év közben felmerülő egyebeknek maradt szabadon.
A szerkesztés igen barkács (Wordben csináltam), így viszont könnyen át lehet írni, szóval aki szeretné, szóljon és szívesen elküldöm.

2017. július 13., csütörtök

A nyúl viszi? Avagy ki dönt, a gyerek, vagy a felnőtt?

Sokszor látom mostanában a vívódást kisgyermeket nevelő anyukák arcán, és néha ki is mondják szavakkal: rászóljak a gyerekre, vagy nem? Ha nem akarja azt csinálni, amit kérek tőle, mit tegyek? Hogyan neveljem? 
Tényleg pici, 2-3 éves gyerekekre gondolok, főleg róluk szeretnék írni, de az elvek persze a nagyobbakra is igazak.
Én magam alapvetően azzal a nézettel értek egyet, amit ma talán divatosnak is tekintünk, hogy nem kell a gyereket őrmester módjára idomítani, egyszerűen figyelni kell az igényeire, kövteni kell a fejlődését, ott lenni, együtt lenni vele, hagyni, hogy ő maga fedezze fel a világot.

DE vannak dolgok, amikben mégiscsak a felnőttnek kell döntenie, ezzel megszabva a kereteket. A keretek fontosak, hiszen ezek adják a biztonságot, a támaszt a továbblépéshez, a gyerekek pedig úgy tudják megtapsztalni őket, hogy olykor beléjük ütköznek. Vagyis mindig vannak konfliktusok, de ne féljünk ettől! Ha egy gyerek háromszor, négyszer ugyanabba a falba ütközik, legközelebb már tudni fogja, hogy ott van és hiába próbálkozik. Ha viszont nincsenek falak, akkor teljes bizonytalanságban tapogatózik, mert nincs mire támaszkodnia.
Hogy mire is gondolkok kornkrétan? Melyek azok a helyzetek, mikor kedvesen, de határozottan, nem csak magyarázva, de akár megfogva, szelíd erőszakkal odébbtessékelve a gyereket meg kell húznunk a határokat?

  • Mindenkinek egyértelmű, hogy ilyen helyzet, ha a gyerek az autók elé szaladna, vagy épp a mély vízbe készül beleugrani. Ilyenkor a felnőtt közbelép, azonnal megfogja, megállítja, csak aztán magyaráz.
  • Vannak akiknek kevésbé egyértelmű, pedig egész hasonló, hogy dönthet-e arról, hogy beveszi a felírt gyógyszert, hogy engedi-e bekötni magát az autóban a gyerekülésbe, hogy akar-e elmenni az orvoshoz. Nem, ezekben a helyzetekben sem dönthet a gyerek, mert az életéről, az egészségéről van szó. Legjobb ha gyorsan cselekszünk és tétovázás nélkül tesszük amit tenni kell, így a gyerek könnyebben megérti a határokat.
  • Fontos tanulási helyzetek még azok, mikor valaki másnak okozna kárt, vagy fájdalmat a gyerekünk. Pl. kiveszi a másik gyerek kezéből a játékát, vagy rászórja a homokot. Ilyenkor nekünk, szülőknek kell határozottan rászólnunk, és ha kell fizikailag is segítenünk őt abban, hogy hogyan viselkedjen (megfogni a kezét és visszanyújtani vele az elvett lapátot). Ha már érti, akkor azt is kérhetjük, hogy bocsánatot kérjen, hiszen szeretnénk, ha felnőttként is tiszteletben tartaná majd mások érzéseit, igényeit stb.
  • Vannak azok a dolgok, amiben azért nem dönthet egy gyerek, mert egyszerűen még nem tud, hiszen nem látja át a helyzet minden aspektusát. Ne terheljünk egy kisgyereket akkora teherrel, amit nem bír el! Nem tud dönteni arról, hogy akar-e bölcsődébe, vagy nagymamához menni, vagy nem. Nem tud dönteni arról, hogy hazafelé legyen-e bevásárlás (ha e nélkül nincs mit enni vacsorára). Nem dönthet arról, ki jöjjön érte a bölcsődébe (ha mi már úgyis tudjuk, hogy a családi logisztika miatt az egyik könnyebben megoldható, mint a másik). Nem választhat, hogy mit kér vacsorára (ha mi már úgyis tudjuk, mi az ami egészséges és amit szeretnénk, ha enne).
  • Sok olyan szabály is van, ami családonként eltérő lehet, de fontos, hogy nem kell mindenben alárendelnünk magunkat a gyereknek, neki is segítség, ha kimondjuk és kezdettől, alkudozás nélkül betartatjuk, ami nekünk fontos (pl. ha nem szabad Anya táskájába belenyúlni, vagy Apa telefonjával játszani, bizonyos fiókokat kihúzogatni stb.).

Miközben határokat szabunk, mindig tartsuk észben, hogy ez nem a mi érdekünk, hanem a gyereké. Fontos, hogy tudja azt is, hogy akármilyen butaságot, vagy nekünk épp nem tetsző dolgot csinált is épp, és bármennyire haragszunk is, akkor is szeretjük őt. Soha ne fenyegessük azzal, hogy nem, vagy kevésbé fogjuk szeretni, ha ezt vagy azt teszi, hiszen később is szükségünk lesz a feltétlen bizalmára. Tudnia kell, hogy bármit tehet, bármit elmondhat, mi akkor is mellette állunk (pl. mikor kamasz lesz).

És akkor mégis hogy fogja a gyerek megtanulni, hogy ő is dönthet, az ő szava is számít? Millió helyzet van erre is, mert igen, ez is nagyon fontos tanulás!
  • Dönthet pl. arról, hogy mivel és hogyan játszik. Nem kell elvárnunk, hogy azonnal ugorjon, ha megcsillantunk valamit, ami szerintünk érdekes, vagy nem kell, hogy az egyes játékokkal pont rendeltetésüknek megfelelően játsszon. Ha a szőnyeget takarónak használja, az teljesen rendben van, de ha a Montessori torony karikáit még nem sorban húzza fel, vagy a válogatós játékban még nem csoportosít színek szerint, akkor sem kell kijavítanunk. Én azt gondolom, hogy ha egy ekkora gyereket bármilyen foglalkozásra, vagy fejlesztésre hordunk, ott sem kell mindenáron minden felajánlott játékon végigeröltetni. Ebben az életkorban még nincs kialakult feladattudat és a foglalkozást vezető felnőtt dolga, hogy olyasmivel kínálja a gyereket, amit szívesen elfogad, ill. csak nagyon finoman feszegesse a határokat.
  • Dönthet arról, hogy éhes-e, mikor épp ebédelünk, vagy hogy mennyit eszik. Sok szülő kétségbeesik és elkezd könyörögni a gyereknek, ha csak egy-egy falatot eszik, de ha jól belegondolunk, egész biztosan nem fog éhenhalni a 2-3 óra múlva esedékes következő étkezésig. (Persze ez csak akkor igaz, ha alapvetően rendben van a gyerek étkezése, viszont ha nincs, akkor forduljunk szakemberhez!)
  • Bizonyos határok között dönthet arról, hogy milyen ruhát vesz fel, választhat pl. két évszaknak és alkalomnak megfelelő lehetőség közül, ha neki ez fontos.
  • Egy kislány dönthet a napi hajviseletéről, pl. hogy 1 copf legyen, vagy 2, gumi legyen benne, vagy csatt.
  • Ha van ilyen lehetőség, dönthet arról is, hogy a két-három közeli játszótér közül, melyikre menjünk délután és ott mit és milyen sorrendben próbál ki.
  • Felkínálhatunk neki lehetőségeket az étkezések alkalmával is, de itt is legyenek keretek. Pl. választhat két köret, vagy két zöldség közül, de nem ehet csokis kekszet a főzelék helyett.
Lehet, hogy nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, de érdemes (magunkban is) foglalkozni vele!

2017. június 25., vasárnap

Nyár, nyaralás, struktúra

Korábban írtam már erről, de sajnos a régi bejegyzések nem mind elérhetőek, vagy épp a képek nem látszanak. Szóval most újra!

Itt a nyár. És a legtöbb autista gyereknek, akik év közben hétfőtől péntekig meglehetősen kiszámítható módon óvodában, iskolában vannak, ráadásul ott állandó napirend szerint telnek a napok, ez bizony elég nehéz időszak. Saját tapasztalatom szerint főleg az átállás, vagyis a szünet eleje. Ilyenkor hol ez vigyáz a gyerekre, hol az, hol megyünk valahova, hol nem, hol korábban kelünk, hol később... Teljes kiszámíthatatlanság.
Érdemes hát jó előre készülni és felkészíteni a gyereket is (ha lehet), ne érje váratlanul a dolog.
Azoknak akik életkorukból, vagy sérültségükből fakadóan még nem értik a képeket, érdemes a különböző helyszenekhez (pl. óvoda, otthon, nagyszülők stb.) egy-egy tárgyat társítani. Reggel felkeléskor ezzel a tárggyal lehet jelezni, mi is várható aznapra. Ha a gyerek már ügyesebb és érti, akkor ezeknek a tárgyaknak a másolatát (vagy kicsinyített mását) akár egy hétre előre is ki lehet rakni.
Ugyanez a hetirend képekkel is működhet és év közben is jó szolgálatot tesz: mutatja, mikor kell bölcsődébe/óvodába/iskolába menni és mikor nem, ill. azt is, melyik nap milyen különóra, vagy más program várható. A hetirend az egyik kedvenc eszközöm, szülőként is könnyen, viszonylag kevés energiabefektetéssel működtethető és sokszor csodákat tesz. Számos viselkedésproblémára megoldás lehet, pl. amikor vasárnap reggel a gyerek áll az ajtóban és ordítva követeli, hogy menjünk az X nénihez a bölcsődébe, vagy amikor napi 100x megkérdezi, mikor lesz már az ilyen-olyan különóra az iskolában.


Hasonlóan jó szolgálatot tesz nagyobbaknál egy naptár, vagy határidőnapló, de akár a google naptára is, ha azt bármikor meg tudja nézni.
A mi első nyári programokat tartalmazó naptárunk így nézett ki:


Mi idén arra a négy hétre, amit hét közben a nagyszülőknél töltenek a gyerekek külön kis lapot készítetünk, amit ki-ki kiszínezett magának: ebbe beleírtuk, hogy melyik héten melyik nap és kivel jönnek, ill. mennek a fiúk. (Persze mindenkinek azt érdemes beleírnia, ami az ő gyerekének a fontos.)


Mikor nyaralni megyünk, többnyire alaposan felkészülünk a tervezett programokból. Korábban mindenhez készítettünk képet is, hiszen kellett a mobil napirendbe, amit mindig magunkkal vittünk.



Mióta mindkét gyerek megbízhatóan tud olvasni, már arany életünk van. Itthon közösen nézegetünk képeket a neten, tervezgetünk. Többnyire fellistázzuk egy papírra, mi mindent szeretnénk majd csinálni/megnézni, aztán már ott a helyszínen döntünk arról, mi melyik napon legyen és szépen pipálgatunk a listán. A napirendet meg ceruzával írjuk papírra.
Így nézett ki a tavalyi nyaralásnál a hűtőnk fala: Felül a buszmenetrend, bal alul a napok (délelőtt és délután rovattal), ahova menet közben írogattuk be a dolgokat, jobb oldalon a képes az összes előre felkutatott programlehetőség a választáshoz, alul egy nem témába vágó ivós táblázat, erről írtam már korábban itt - már nem használjuk, beépült.


Ez egy régebbi nyaralós kép, ahol annyi példányban kinyomtattuk a szállás képét, ahány napra mentünk majd a megérkezéskor (gyurmaragasztóval) kiraktuk a szekrényre. Esténként egyet mindig levettünk, így mindenkinek egyértelmű volt, mennyi időt töltünk még ott. Az alatta lévő lapon egy a fentihez hasonló, csak más stílusú és kevesebb elemből  álló "programválasztó" látható.


Idén a nyár itthon töltött napjaihoz (lesz bőven és mi nagyon szeretjük) készítettünk egy "Nyári terveink" lapot: Egy sima fehér papírt felragasztottuk a szekrény oldalára, erre írogatjuk, amikor eszünkbe jut valami a "hű, még ezt is kéne csinálni a szünetben" témában. Szépen gyűlnek, de már pipánk is van ;)

A nyaralásaink végén most már két éves kedves hagyományunk, hogy értékeljük az egyes programokat: felírjuk papírokra, mi mindent csináltunk az elmúlt napokban és mindenki szavazhat. Kiosztunk fejenként x darab pénzérmét, vagy bármi mást és azt ki-ki oda teszi, ahova szeretné. Így alakul egyéni és közös rangsor is. A fiúk nagyon szeretik és nekünk is jó visszajelzés.

Mikor hazaértünk a nyaralásról a magunkkal hozott kis ereklyéket, jegyeket, prospektusokat felhasználva készítünk az én könyvekbe egy-két oldalnyi emlékeztetőt. Ez segítség a későbbi felidézéshez. (Most már függetlenül attól, hogy naplót épp használunk-e.)

Jó nyaralást, kreatív készülődést mindenkinek!

2017. június 17., szombat

Könyvajánló

A könyvhétre jelent meg Lizanka önéletrajzi könyve.

Lizanka

Lizankát az Autista Vagyok videócsatorna egyik "sztárjaként" ismerhetjük sokan és az, hogy most könyvet is írt, megint valami korszakalkotó, hiánypótló dolog. Több autista felnőtt (nő) ragadott már tollat (billentyűzetet), hogy a saját életéről meséljen, de magyar még egy sem. Lizanka ezzel Temple Grandin, Donna Williams és Gunilla Gerland nyomdokaiba lépett, mi pedig örülhetünk az ismerős helyszíneknek és a Volán busznak. :) 
A könyve jellegéből adódóan rendkívül személyes, csodálom is Lizankát a bátorságáért, hogy így ki merte tárni a nagy nyilvánosság elé élete intim pillanatait, gondolatait, megéléseit. És ez persze egyben a könyv egyik varázsa is. Miközben olvastam, gyakran volt olyan érzésem, hogy ebben, vagy abban a dologban éppenséggel hasonlítunk Lizankával, máskor pedig épp ellenkezőleg. Megerősítést nyert bennem a mindenki másképp egyforma közhely. (Lehet bennem ezt még erősíteni vajon?)
A másik varázs (mármint a könyvé), hogy úgy tűnik, Lizanka soha nem ítél el senkit, soha nem neheztel. Még olyankor sem, amikor az olvasó is úgy érzi, most aztán tényleg joggal lehetne mérges.
A könyv igen olvasmányos, a legnagyobb tanév végi hajtásban is kiolvastam pár nap alatt, ajánlom hát bátran mindenkinek, akit érdekel egy személyes és megrázó emberi sors, vagy történetesen az autizmus.
Köszönjük, Lizanka!

2017. június 7., szerda

Így autózunk mi

Mindig vannak a bölcsiseim között olyan autista gyerekek, akik szívesen játszanak autókkal, és az sem ritka, hogy ez a játék rendkívül sztereotíp: az autók felsorakoztatása, szín szerinti válogatása, vagy szemmagasságban való tologatása a leggyakoribb.


Sokat gondolkodom azon, hogyan tudnám ezeket a játékokat finoman olyan irányba terelni, hogy egyrészt változatosabbak legyenek, másrészt a főszerep ne az autóké, hanem a játszótárssé (kezdetben az anyém, később majd akár a társaké) legyen.
Először természetesen én szoktam bekapcsolódni a kisgyerek játékába: egy másik autóval ugyanazt csinálom, amit ő (tolom, és ha nem zavarja, megyek utána, megelőzöm stb.), vagy megpróbálok részt venni a felsorakoztatásban (én is teszek egy-egy autót, vagy később akár felváltva teszünk) a nélkül, hogy megváltoztatnám a szabályt. Az is be szokott válni, hogy mondom az autók színét, vagy típusát (kamion, rendőrautó stb.). A többedik játéknál a gyerekek már maguk adják a kezembe az autót, vagy rámnéznek és várják, hogy én következzem.
Következő lépésként megpróbálok valami kis újdonságot, változtatást belevinni a játékba, pl. az autók másfelé kanyarodnak, máshova állnak, vagy felmennek egy emelkedőn, majd leugratnak (ennek mindig van valami vicces hangja, hogy érdekesebb legyen), vagy leesnek, felborulnak és segítségért kiabálnak, a gyerek, vagy egy másik autó pedig megmenti, megfordítja őket.
Sajnos én sem a szerepjátékok közbeni kreativitásomról vagyok híres (de tanulom ám! :)), úgyhogy úgy éreztem, nem csak a játszótársaimnak fog jól jönni, ha készítek valami kis eszközt. Parkolóm már van, így adta magát az autómosó és a benzinkút. És igen, új, izgalmas dolgokat tudunk most játszani, pl. hogy az autók beleragadnak a sárba, majd elmennek lemosatni, megtankolnak. És persze sorban állnak az autómosó előtt :)



A benzinkút pisztoly része forró ragasztóval készült a zsinórra, így tényleg vissza lehet tenni a benzinkúton lévő lyukba. (Hajrá finommanipuláció fejlesztés! :))




Ja, természetesen az autómosónak és a benzinkútnak is van hangja!

Véletlenül tudtam meg, hogy az egyik kisfiúm, aki épp az inspirációt adta, mert sokat emlegette, hogy "az autó bemegy az autómosóba" fél tőle, így most két legyet egy csapásra, hátha a félelmeit is sikerül kicsit oldanunk a sokszori lejátszással.

Még régebben volt pár autós játék itt és itt.

2017. március 18., szombat

Én-könyv újra

Korábban írtam már erről a témáról, akkor főleg a saját fiaimmal kapcsolatos tapasztalataimra támaszkodva. Azóta viszont sok más gyerekkel is készítettem én-könyvet, jellemzően 3 év körüli bölcsődésekkel. Az, hogy egy kisgyerek beszéljen, nem feltétel az én könyv készítéséhez, az viszont igen, hogy felismerje magát és másokat (személyeket, tárgyakat, helyszíneket) fényképen.

Az, hogy miről szól az én-könyv, hogy mi kerül bele, elég egyéni, főleg attól függ, hogy az adott kisgyereknek mi épp a nehéz, mi a célunk egyáltalán az én-könyv bevezetésével és persze az is, mennyit ért a felolvasott szövegből (szavak, vagy mondatok).

A bölcsődéseknek általában egy kis alakú fényképalbumot szoktam kérni, amibe becsúsztathatók és szükség esetén akár cseréletők a képek. Ez elég tartós és a mérete miatt a gyerekkézben is jól elfér.
Egy oldalra mindig csak egy (ritkábban kettő, valamiért összekapcsolódó) kép kerül.
Kb. ilyenek szoktak benne szerepelni sorban (persze nem mindenkinél minden, és főleg nem egyszerre!!! Szép lassan lehet bővíteni.):

  • Ez vagyok én, a nevem...
  • ...éves vagyok
  • Fiú vagyok/lány vagyok.
  • ... színű a hajam.
  • ...színű a szemem.
  • Ő az anyukám, (a neve...)
  • Ő az apukám, (a neve...)
  • Ő(k) a testvére(i)m. (Nagymama, egyéb fontos és közeli rokonok,akikkel naponta találkozik.)
  • Ő a kutyám/macskám stb.
  • Itt lakom (cím)
  • Itt szoktam aludni/ez a szobám.
  • Ez a kedvenc alvós állatom/játékom (ha van).
  • Ezt szeretek játszani (otthon, játszótéren, apával/anyával)
  • Ez a kedvenc ételem/italom/ruhám/játszóterem (bármi, ami fontos neki)
  • Ezt a ... nem szeretem (ezzel óvatosan, ne pont itt erősítsünk rá arra, amit esetleg később szeretnénk megszerettetni ;))

  • Ide járok bölcsődébe/óvodába. (esetleg a csoport neve)
  • ...a jelem.
  • Itt szoktam enni/aludni/játszani/pisilni...
  • Ezt szeretem csinálni a bölcsiben/oviban.
  • Ezt nem szeretem... (l. fent)
  • ... a gondozónéni(ei)m/óvónéni(ei)m.
  • ... a barátom/...-al szeretek játszani.

  • Itt jöhetnek pl. szabályok is, ha a gyerek érti, és ha ezzel szeretnénk dolgozni (óvatosan és egyszerre csak egy-egy). Olyanok, amiket meg akarunk tanítani. Pl.: "Nyáron rövidujjút hordok, ősszel felveszem a pulóvert." vagy "Szeretek motorozni. A motort néha odaadom más gyereknek is."
  • Szerepelhetnek benne a gyerek már megtanult ügyességei, pl. "Már egyedül fel tudom venni a cipőmet." "Már tudok a WC-be pisilni."
  • Folyamatban lévő tanulási helyzeteket is meg lehet támogatni egy-egy fotóval: "Most tanulom egyedül kifújni az orrom."
  • Az én-könyv remek terep az intézményváltásra való felkészítésre. Több egymás utáni képen bevezethetjük pl. az ovit, így: "Szeptembertől a ... óvodába fogok járni." "A ... csoport lesz a csoportom." "Az óvodában ... lesz a jelem." "... néni lesz az óvónénim." "Az óvódában lehet majd... játszani" "Ha ovis leszek meglátogathatom majd ...-t a bölcsődében." Minél több kisebb-nagyobb információt és képet sikerül összeszednünk az óvodáról, annál zökkenőmentesebb lesz a váltás. Saját tapasztalatom, hogy ezzel nem érdemes nagyon előre készülni, inkább csak az utolsó találkozások egyikén, vagy akkor, mikor már nem jön többet bölcsibe (aztán otthon még nézegethetik), mert a majd szeptemberben dolog elég megfoghatatlan és esetleg a várakozás is kelthet feszültséget.

  • Ha eljutunk idáig, nagyon fontos megjeleníteni az érzelmeket is, pl. Örülök, amikor..." "Szomorú vagyok, amikor... Ez rendben van." Mérges vagyok, amikor... Ez rendben van." Ha el tudunk csípni fotót a gyerekről, az a legjobb, de a neten is keresgélhetünk vidám/szomorú/mérges arcú embereket. Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a saját érzelmeiket és soha ne kapjanak olyan reakciót, amely ezt tiltja ("Ne legyél mérges!") Mindenkinek joga van rosszul érezni magát, vagy haragudni a világra. Azt viszont lehet tanítani, hogyan lehet és hogyan nem lehet (inkább az kerüljön be, amit igen) ilyenkor viselkedni. (nagyon egyénreszabottan). Pl.: "Ha mérges vagyok, püfölhetem a fotelt" (Ez persze már az én-könyvön kívül is komoly tanítási helyzet, nem elég "elmondani".) Ide kerülhetnek a problémás viselkedések kapcsán esetleg mások érzései is: "Ha valakit megrúgok, az fáj neki." (a mit tegyek helyette is legyen ott).
Én legtöbbször fotókat, internetről gyűjtött képeket használok az én könyvbe, de lehet rajzolni is, vagy a gyerekkel rajzoltatni, ez a négy oldal úgy kerül majd be egy kisfiú én-könyvébe, hogy fejlesztési helyzetben kiszínezi majd a megfelelő részeket (a gyertyákat, a kisfiút, a figura haját és szemét).
Biztos rengeteg ötlet van még, most ezek jutottak eszembe, remélem, segítettem!


A múltkori bejegyzásben is írtam, de most is szeretném hangsúlyozni, hogy az én-könyv szerintem alapvetően családi műfaj. El lehet kezdeni az óvodában, bölcsődében, iskolában, de jó, ha a család is be tud kapcsolódni, vagy át tudja venni.

És végül egy ajánló: Az FSzK szervezésében nemrég újra volt (és gondolom, még lesz is) képzés, az Ö.T.V.E.N. című programhoz, ami egy az én-könyvhöz nagyon hasonló elemeket használó önismereti (+ társas viselkedés, egészségnevelés, nagy hangsúllyal saját autizmus és szexualitás) munkafüzet, tananyaggyűjtemény. Elsősorban pedagógusoknak, gondozóknak hasznos, de nekik nagyon ajánlom!

2017. január 9., hétfő

5 dolog, ami 6 és ami nem igaz

Van itt ez a cikk, ami ugyan nem friss, de valamiért újra(?) felkapta a FB népe.
Kitűnő apropó a közös szomorkodásra, másra mutogatásra és magunk sajnálására. De kinek jó ez? Én személy szerint (bár nem akarok rózsaszín képet festeni és igen, sokszor ütközöm nehézségekbe a két autista gyerekemmel) egyetérteni sem tudok vele, akármilyen jól esne is.

"1. Az Esőembernél megáll a történet, a társadalom ennél többet nem nagyon akar tudni a dologról"?
Nem ezt tapasztalom. Látom és nap, mint nap élem, hogy az emberek többsége nagyon keveset tud az autizmusról és ebben a kevésben is nagyon sok a sztereotipia és a tévhit, de mit várunk tőlük, ha mi magunk is (Vajon a cikk írója is szülő? Még a neve sem derül ki.) az autisták "bezárult világáról" beszélünk. (Micsoda hülyeség! Az én gyerekeimnek és még sok más gyereknek, akiket ismerek nincs bezárult világuk!) Én azt látom, hogy az emberek kedvesek, megértőek, segítőkészek és érdeklődőek. Még akkor is, ha sokszor nehezen értik meg, miről is van szó, vagy hogy lehetne segíteni. (És sokszor mi szülők is nehezen értjük meg, ebben nincs semmi különbség.)

"2. Az óvodák és az iskolák nem szívesen foglalkoznak integráltan ezekkel a problémás gyerekekkel"?
Nem hiszem, hogy az óvodák és az iskolák jó szándékával lenne gond, bár persze nyilván vannak alapvetően befogadóbb szemléletű vezetők és pedagógusok és olyanok is, akik ha tehetik, kerülik  a kihívásokat. Ma Magyarországon még sok intézménybe nem vesznek fel autista gyereket, de ennek legtöbb esetben az az oka, hogy egyrészt nincs tudásuk az autizmusról és ezt tudják magukról (mennyivel rosszabb lenne, ha nem tudnák), másrészt félnek, hogy a nem tudásukkal kárt okoznak az autista gyereknek, vagy a társaknak. Teljesen jogos emberi magatartás félni az ismeretlentől, nem? És reméljük, egyszer eljön az idő, amikor lesz annyi autizmushoz értő szakember, hogy ezeknek az elesett, de jó szándékú pedagógusoknak is tud majd segíteni.

"3. A szülő csak magára számíthat, sem a közösség, sem az állam nem segít"?
Egyrészt valószínűleg szülője válogatja, másrészt azért vannak az objektív tények is. Autista gyerekek után jár némi emelt anyagi juttatás (ez az állam hozzájárulása, van amire elég, van amire nem), de segítséget kaphat az ember szülőklubokban, vagy képzések formájában olykor még ingyen is (pl. itt) Mellesleg azért ott van az ember családja, vagy a maga válogatta barátai is. Mint közösség.

"4. Az autizmusnak nincs médiaértéke"?
Nekem épp az megdöbbentő, hogy mennyire van! Sokszor már a csapból is az autizmus folyik, naponta jelennek meg a (változó színvonaló cikkek. (Aki nem hiszi, pörgesse végig jelen blog FaceBook oldalát - tény, hogy ide csak az általam jónak tartott cikkek kerülnek fel, szóval erősen szűrt válogatás. ;)) Mellesleg az utóbbi években már nem tudok elmenni szakmai továbbképzésre úgy (nem autizmus témájúra, persze!), hogy ne kerülne szóba a téma.

"5. Az autizmus sok pénzbe kerül"?
Mi nem? Melyik gyerek különóráira nem költenek vagyonokat a szülők? Hogy ezt épp fejlesztésnek és nem szakkörnek hívják? És? Az utazás történetesen erősen támogatott kiadás: a helyi járatokon ingyen utaznak az autista gyerekek és kísérőik(!), a helyközieken 90% kedvezménnyel. Ha valaki másik településre hordja iskolába, óvodába, vizsgálatra a gyerekét, az még kilométerenként számított utazási támogatást is kap. (A juttatásokról bővebben írtam pár éve itt.) Személyi segítő: sajnos még kevés az igazán jó intézmény és sok helyen nincs szaktudás, de szilárd meggyőződésem, hogy nem a minden gyerek mellé odaültetett (szintén kétséges autizmus tudással rendelkező) segítő a megoldás. Mint ahogy annak sem vagyok híve, hogy egy gyerek ezer helyre járjon fejlesztésre (mellesleg a cikkben péladként felsorolt terápiák közül mindegyik csak kiegészítő terápia, egyik sem közvetlenül az autizmusra hat, bár kétségkívül élvezetesek).

6. A szülő nehezen, vagy sehogy sem tud a problémamegoldó üzemmódból kikapcsolni?
Én szoktam hibázni, gyakran. És igen, fáradt is vagyok néha és elegem van, de ez is előfordul mindenkivel. Viszont igyekszem megtalálni a magam örömeit az életben, hogy ne minden keserűségemért és nehézségemért a gyerekeimet (és az autizmusukat) okoljam. Azt hiszem, ez utóbbi jól megy, a "jó anyaság"-on még dolgozom. Meggyőződésem, hogy aki tud örülni az életnek, annak nincs szüksége pontokba szedve utálni az egész világot :)

2016. november 21., hétfő

Haj- és körömvágás

[Work+around+the+head.JPG]
(kép innen)

"Paul, aki 8 éves, nem szeretett fodrászhoz járni. Viselkedése szülei számára annyira felzaklató volt, hogy végül oda jutottak, hogy álmában vágták a haját. Paul tanára és a szülei a hajvágáshoz kapcsolódóan egy olyan rutint terveztek, amely a következő lépésekből állt: 1., Házilag készítettek egy mesekönyvet, amely a fodrászhoz járásról szólt; 2., Paul szombati napirendjébe beletettek egy fényképet a fodrászüzletről, hogy Paul és az édesapja minden szombaton elmehessenek a fodrászhoz köszönni; 3., Gyakran lejátszottak Paulnak egy fodrászhoz járásról szóló kereskedelmi videókazettát; 4., Paul sok vágást igénylő kézműves tevékenységet végzett, amelyek során vágni kellett, és 5., Paulnak a fodrásznál tett látogatásait fokozatosan bővítették azzal, hogy üljön be a székbe, hallgassa a kedvenc zenéjét, valamint használjon egy olyan táblázatot, amely megmutatja neki, mennyi ideig kell ülnie. Ezeknek a mini-rutinoknak az egyenként történő bevezetésével Paul lassan kezdte eltűrni a hajvágásokat."
(Kathleen Ann Quill: Tedd - Nézd - Hallgasd - Mondd c. könyvéből)

Annak, hogy az autista gyerekek közül sokan nem szeretik a haj- és körömvágást, számtalan oka lehet. Vannak köztük, akiket zavar, hogy a levágott haj a testükre hullik, vagy egyáltalán, hogy elválik a fejüktől. Lehet túl hangos, vagy fájdalmas a hajnyaró gép, ijesztő az olló érintése és csattogása, de akár csak a dolog (a helyzet, a történések, a "meddig fog tartani?") kiszámíthatatlansága, szokatlansága is lehet az, ami miatt olyan nagyon nehéz elviselni a haj, vagy a körömvágást. 

Az első dolog, amit erről gondolok az az, hogy ha egy gyerek azt mondja (vagy látjuk rajta), hogy ez neki ennyire nagyon (akár elviselhetetlenül) rossz, akkor azt higgyük el. Nem vagyunk az ő bőrében, nem tudhatjuk. Neki meg nincs oka mást mondani, mint ami a valóság. Én személy szerint sosem mondtam a gyerekeimnek, hogy "Jaj, ne csináld már, nem is olyan rossz ez!", vagy hogy "Ne hisztizz már, ez nem is fáj!".

A második dolog, amit gondolok, hogy ha hajvágásra kerül a sor (nálunk inkább csak ez zűrös), akkor megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy megpróbálom a leginkább elfogadható körülményeket megteremteni nekik. Ilyesmikre gondolok:

  • Hagyok időt a rákészülésre és azt is érthetővé teszem, hogy ennek egyszer vége lesz és utána valami más következik (napirend).
  • Valamilyen módon jelzem (óra, számolás, éneklés), meddig fog tartani ez az egész. Nálunk a fiúk kiskorában az ujjmondókák remekül beváltak a körömvágáshoz (Kicsi kövér hüvelykapó...). Hajvágásnál meg máig gyakran van visszaszámlálás a vége előtt mondjuk fél perccel.))
  • Együtt megkeressük azt a testhelyzetet, ami a leginkább elfogadható. Nálunk pl. áttörés volt, mikor rájöttünk, hogy állva is lehet hajat vágni,és akkor a levágott hajakból kevesebb hullik a testükre. De miért ne lehetne akár fekve is?
  • Ha segítség, hogy a gyerek ruhában marad, vagy ha letakarjuk egy lepellel, esetleg ha hátrahajtja a fejét, ekkor tegyünk így.
  • Megpróbálok olyan tevékenységet kínálni hozzá, ami elterelheti a gyerek figyelmét. Nálunk nem vált be, de sokan szeretnek közben TV-t nézni, vagy tabletezni, miért ne tehetnék? Másoknak épp az segít, ha nézhetik magukat a tükörben. Nálunk egy időben a gumicukor vált be: én vágtam a gyerek haját, a férjem meg adogatta a gumicukrot. Ha a gyereknek gondolkodnia is kell (pl. megmondani, milyen színűt kér), akkor kevésbé tud a hajvágásra figyelni.
  • Ahogy a fenti idézetben is olvasható, érdemes lehet előre videón, avyg képen megnézni a hajvágást, ellátogatni a fodrászüzletbe, kipróbálni a széket stb.
És végül a jutalom: Senki nem szeret olyasmin átesni, ami piszok nehéz neki. Ha mégis megteszi (csak azért mert mi úgy ítéljük, hogy a haja már túl hosszú és nem szép), akkor azért bizony jár a jutalom! Ez lehet valai nassolnivaló, matrica, kedves tevékenység (pl. ágyban gyömöszölés), de akár valami a hajvágáshoz kapcsolódó dolog is. Valaki mesélte egyszer, hogy az ő gyerekét úgy lehetett rávenni a hajvágásra, hogy megígérték neki, hogy felveszik közben videóra és visszanézheti.


Itt is, mint mindig, legyünk kreatívak! :)

Akinek van még jó ötlete, megköszönöm, ha ideírja kommentben!

2016. október 14., péntek

A felső tagozat első tapasztalatai

teens
A kép illusztráció, innen

Merthogy a nagyobbik fiam elkezdte. És bizony nehezebb. Tényleg.
Összeszedtem néhány dolgot, amiben más a felső tagozat és kicsit elgondolkodtam a segítségadás lehetséges módjain is:


  • Rengeteg az új tanár. Ha jól számolom, a fiamat 10-nél több tanár tanítja, gondolom, máshol is hasonló a létszám. És akkor ebben a számban még nincs benne, ha esetleg új igazgató, iskolatitkár, konyásnéni, portás stb. kerül a asuliba. Egy gyengébb arcfelismerő képességgel rendelkező gyereknek bizony már itt meggyűlik a baja a felső tagozattal. (Nálunk két dolog miatt nem volt gond: egyrészt, mert a fiam jó az arcfelismerésben, másrészt, mert ez egy pici iskola, a legtöbb tanárt már ismerte helyettesítésekből, az udvarról, folyosóról, innen-onnan.) Ha valakinél arra számítunk, hogy ez gondot fog okozni, jobb inkább előre készülni. Hogy hogyan? Én biztos úgy csinálnám, hogy először is megkeresném az igazgatót év végén és kérnék egy név szerinti listát azokról, akiket már lehet tudni. Mivel sok suliban még augusztus végén is alakul a végleges lista, ezért folyamatosan frissíteni kell az információkat a nyáron, ehhez jó eséllyel lehet partnert találni a suliból. Az iskola folyosóján vannak kint tablók. Keresnék egy minél frissebbet és lefotóznám. Erről aztán lehet lesni, hogy melyik névhez, melyik arc tartozik, és ha a gyerek csak párat tud memorizálni a nyáron (barátunk még a FaceBook, sok tanár elérhető ott is), már annyival is előrébb vagyunk.
  • Rengeteg az új tantárgy. Ebből is érdemes előre készülni, ezt tuti meg tudják mondani már a 4. osztály végén, és annyival is előrébb vagyunk.
  • Rengeteg a lecke. Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk elképesztően sokszor adnak teljesen értelmetlen, gondolkodást nem igénylő, időrabló feladatokat is (másold le 3x a vastag betűs részeket - döbbenet, hogy ilyen még van!). Így aztán a fiam hiába az osztály legjobb tanulója, hiába fújja rég fejből a tananyagot, mégis rengeteg időt tölt a házi feladattal. Ilyenkor fel szoktam ajánlani, hogy ezt-azt megcsinálok helyette, de mivel az csalás... Szóval csalni nem lehet, így rengeteg időt tölt házi feladattal, ami persze mind a játék, mozgás kikapcsolódás (pl. olvasás!) rovására megy.
  • Minden nap be kell pakolni. Nálunk alsóban tanártól függően hol az volt a rend, hogy mindent benthagynak, csak a házit hozzák haza, hol az, hogy mindig mindent hozni-vinni kell. Felsőben viszont már tényleg minden napra tantárgyak szerint kell bekészíteni a cuccokat. Ehhez jó előre kialakítani, átbeszélni (ha kell leírni) egy rutint: Ki csinálja? Kell hozzá segítség? És reggel, vagy este lenne jobb?
  • Teremről teremre vándorolnak. Nálunk ez a legnehezebb ügy, hiszen ez azt jelenti, hogy minden szünetben minden cuccot vinni kell. És amikor már a második új pulóvert hagyta el egy héten belül, bizony írtunk a tolltartóba egy listát, hogy minek kell nála lennie, mielőtt elhagyja a termet.
  • Maguknak kell alkalmazni a szabályokat. És ugye nem is annyira a szabályok betartása, mint inkább a rugalmasan kezelésük problémás - legalábbis nálunk. Tilos pl. az udvari szünetből tanár nélkül felmenni, de tesi előtt ezt az én gyerekemen kívül senki nem tartja be. Így aztán mindenki át is tud öltözni az óra elejéig. Kivéve az én gyerekemet.
  • És betartani a napirendet. Felsőben már senki nem fog szólni, hova kell menni, mikor van különóra, mikor jön a szülő stb. Ha a gyereknek ez gondot okozhat, akkor bizony lehet, hogy pont most kell bevezetni a vizuális napirend használatát, akár egy okostelefonnal, tablettel (ami így a gyerek segédeszköze, olyan, mint másnak a szemüveg, tehát légyszi, ne vegyék el reggel!). Vagy egy otthon minden reggel gyorsan megírt cetlivel akár.
  • És nem vigyáz rájuk senki. Vagyis sokat vannak tanári felügyelet nélkül. Szerencsére ebből nekünk még nem volt gondunk, de bizony ha a társak esetleg bánthatják a gyerekünket, akkor habozás nélkül engedélyt kell kérjünk ahhoz, hogy a gyerekünk egyedül öltözhessen a teremben, vagy kimehessen óráról mosdóba, vagy egyedül reggelizzen, ebédeljen stb. Meg kell keresni a módját, hogy ne legyen egyedül veszélyes helyzetben, vagy mindig legyen mellette olyan megbízható társ, segítő, aki vigyáz rá. (Hajrá kortárs segítés!)
  • Szekrénykulcs. Na, ha valami, hát ez kiszúrás! A legtöbb szekrényen számzáras lakat van, de az én gyerekemnek (és 2 társának) persze épp kulcsos jutott. 3 gyerek, két kulcs, hm. Plusz egy dolog, amire figyelni kell, akinek meg pont nem jutott kulcs, még a kabátját sem tudja kivenni (vagyis nehezen, a szomszéd szekrényből), ha a másik kettő pl. valamiért épp elment haza ebéd után.
  • A házi feladatot és egyéb infókat fel kell írni, át kell addni. Az én gyerekemnek (mármint ennek, a másiknak nem ;)) ez épp erőssége, de nincs ez mindenkivel így. Ha gondot okoz, hogy a házi feladatot felírja a gyerek, akkor adhatunk neki egy telefont, hogy fotózza le (akár magát a feladatot, akár a szomszéd füzetét, aki felírta, vagy a táblát), vagy (a tanár segítségével) megkérhetünk egy társat (vagy mindig másikat), hogy írja fel a mi gyerekünknek is. Fontos, hogy a tanár is tudjon róla, hogyha ez gond lehet, akár ő is készíthet a fontos feladatokról (mit kell hozni, hova megy az osztály, ilyesmi) listát a gyerekünknek, vagy akár az egész osztálynak egy FaceBook csoporton, levelezőlistán, vagy blogon keresztül.
  • A szabályok és elvárások megértése árnyaltabb tudást kíván. Az én gyerekem pl. rendszerint megcsinál mindent, amit az egész osztály kap feladatul (felhozni a tízórait, összeszedni a telefonokat, kiosztani a nemtudommit). Érdekes, hogy nem a többiek nyomják rá ezt a feladatot, őket egyszerűen csak nem érdekli (még), hogy megtörténnek-e a dolgok, az én fiam meg látja, hogy senki nem csinálja, így aztán teszi ő. Amitől aztán még rövidebb neki a szünet, pedig az el- és előpakolás is nehezebben megy neki, mint a többieknek. Így aztán rendszerint egy nagy rohanás a szünete, elkésik az óráról stb. Egy szociális történet (mi az egyén dolga, mi a csoporté, mik a fontosabb szempontok, hogyan nem kerül a csoport igénye az egyén igénye elé...) itt is sokat tud segíteni. Jutalmazással, akár.

2016. augusztus 28., vasárnap

Sopron MÁK kártyával

Mielőtt nyaralni indultunk, egy FaceBook csoportban próbáltam tájékozódni, milyen kedvezményeket lehet kapni Sopronban a MÁK, vagy az AOSZ kártyával, de sajnos senki nem tudott segíteni.

Azóta ott voltunk, sok felé jártunk, gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, hátha másnak még segítség lehet. (De jó lenne más városokról is ilyeneket gyűjteni!)


  • Sopronban (is) ingyen utazik minden MÁK kártya tulajdonos egy fő kísérővel.
  • Több múzeumba ingyen mentünk be, a legtöbb helyen nem is vizsgálgatták nagyon a kárytát (és ahol mégis kérték, ott mindig a MÁK kártyát, az AOSZ kártyának most nem vettük hasznát), volt, ahol el sem kérték, bemondásra elhitték a két fogyatékos gyereket. Persze közben többször rettentően sajnáltak minket (két fogyatékos gyerek, jaj!), amin mi mindig jót mosolyogtunk (ha tudnák, két micsoda klassz gyerekünk van, mi sajnálhatnánk őket, akiknek nincs). de nem kezdtünk nép okosításba. Nyaraltunk, vagy mi! ;) Tehát a múzeumok, ahova ingyen mentünk be:
Pék ház (itt egy kedves néni mesélt nekünk): 
Bányászati múzeum (Ez nagyon gyerekbarát hely, ki lehet próbálni a csillében utazást, a szén felhúzását stb.)
  • Voltak olyan helyek is, ahol ugyan volt fogyatékos belépő, de még a két gyerekkel is jobban megérte a családi jegy. Ilyen volt pl. a Ligneum, amit különben szintén nagyon szerettünk.
Mindenhol persze nem voltünk, úh. ha valaki tud még Sopronban ingyen, vagy kedvezménnyel látogatható helyet, köszönöm, ha szól!

2016. július 29., péntek

Nem megy a matek (2. osztály)

Kisebbik fiamnak nem megy jól a matek, utálja is rendesen. Felmerült a diszkalkulia gyanúja, időpontot várunk, hogy megnézessük, de addig is a nyarat kihasználva igyekszünk kicsit felzárkózni, ill. próbálom megszerettetni és a megértés mellett meg is éreztetni vele a dolgot. Alapvetően azt az elvet követem, miszerint nem tanulok a gyerekemmel, na pláne nem nyáron, de mivel most is alapvetően játékosan csináljuk, még véletlenül sem jut eszembe a feladatlapok töltögetése és hosszú oszlopokban sorakozó műveletek feletti görneydés, így azért sikerült felmentem magam :)
Most a 2. osztályt fejezte be, tehát a szorzás az, ahol kibuktak a dolgok, de én már korábban is mondtam, hogy az összeadás-kivonás (sőt a mennyiségek közötti tájékozódás) sem ment úgy, ahogy illene. Nemakarok részletekbe bocsátkozni, csak mutatok pár játékot, hátha másnak is hasznára válik még a nyáron a dolog, 

A matematikáról alapvetően a következőket gondolom: 
  • A matematika érdekes, izgalmas, színes,  célja pedig a minket körülvevő világ leírása. 
  • A matematika ebben az életkorban (a kisebbeknél pláne) még konkrétumokhoz kötődik, vagyis sok-sok játékon, mozgáson, tevékenykedtetésen keresztül tanítható leginkább. Elvont szintre, amikor pusztán a számokkal való bűvészkedés öröméért is szeretjük, ha szeretjük (én mindig is szerettem) inkább később jut majd.

És akkor a játékok:
Lett nekünk egy itthoni (nyári) matek dobozunk, amit ha kinyit a gyerek, a tetején látja  felsorolva, milyen feladatok közül válogathat önállóan.



Pipálós játék
Az egyik nagy sláger játék ez a papírcsíkra gyártott kis összeadós feladat: Egy papírcsíkon 5 szám van, addig kell dobálni a két kockával, míg ez az öt szám elő nem áll összegként. Vagyis ha valaki 1-et dob az egyik kockáva és 2-t a másikkal, akkor a lapon kipipálhatja a 3-at. Nem kell sorban haladni, viszont fontos, hogy a kockán látható számok összeadását csukott szemmel kell végezni, kizárva ezzel az ujjakon számolást. (amit amúgy nem tartok rossz dolognak, de egyszer el kell tőle szakadni, és ezek egyszerű feladatok)




Százas tábla
A dobozban lévő talán legegyszerűbb (pihenős) feladat a százas tábla összerakása elemeiből. Az elemeket borítékbe tettem. Ehhez inspirációul a Gyereketető oldal százas tábláról szóló bejegyzése szolgált.



Szőnyegezés
Szintén nagyon elemi szintű feladat a szőnyegezés, amihez színes rudakra van szükség. Kiválasztunk egy rudat (itt éppen a 10 hosszúságú narancssárgát), majd ezt bontjuk: 1+9, 2+8, 3+7 stb. Nálunk ezek az összeadások még fejben nem mennek flottul, szóval ha oda tudok ülni, akkor egy kikérdezés is szokott következni.


Spatulás játék
A másik nagy kedvenc (igaz, már legalább fél éve készült és sokáig állt az ablakban, így elég fakó) ez a feladat, ami már a szorzótábla gyakorlását célozza. A spatula egyik végén szerepel egy szorzás, egy másik spatula ugyanezen végén a művelet eredménye. Ennek az eredményes spatulának a másik végén egy újabb művelet, aminek az eredménye egy harmadik spatulán stb. A képen jobban látszik :) Egy-egy sorozathoz tartozik egy START feliratot tartalmazó kezdő- és egy vicces kis jutalmazó szöveget (pl. Te egy kis matekzseni vagy!) tartalmazó záróelem. Két sorozat van egy kupacba összegumizva, ez egy egység, amit egy ülésben meg kell csinálni. A spatulás hátulján kis pöttyökkel a műveleteket vizuálisan is megjelenítettem, innen segítséget is lehet kapni, ha fejből még nem megy. (Ahogy látszik, olykor a számegyenes is előkerül hozzá.)





Számolás wc papír gurigával 
Kétjegyű számok összeadásához (a reggeli iskolába menős autós utazások idejére) készült ez a rendkívül egyszerű, de jól használható eszköz. A két számot külön lehet változtatni, tízesátlépésnél pedig figyelni kell, hogy ne csak az egyeseknek megfelelő gurigán, hanem a tizeseknek megfelelőn is forgassunk egyet. Ehhez a játékhoz kell valaki, aki mondja a műveleteket, vay természetesen egy papíron is odaadhatjuk.


Szivárványos párosító
Ehhez a játékhoz a képeket szintén a Gyereketető oldalról töltöttem le, aztán 10-12 műveletet egy kupacba gumizva kis csomagokat készíttem belőle. A feladat megtalálni minden szivárványív másik felét.


Kígyó fűzés
A napokban találtam ezt a négy helyes kígyót, csak nem emlékszem, hol. (Nem tudja valaki, belinkelném?) Kinyomtattam, lamináltam, és azt gondoltam ki, hogy ha minden szám fölé készítek egy kis lyukat, akkor fűzés közben lehet mondogatni a számsorozatokat. (Persze csak hoszzú, fekete fűzőt találtam, a szép színeseket bevittem a munkahelyre, grrrr :S)



Számegyenesen ugrálás
Látszik, hogy nem mai kép, még tavasszal készült, de a játék ide kívánkozik: A teraszon aszfaltkrétával felrajzoltunk egy hosszú számegyenest (a készítésnél is lehet olyat, hogy a páros számokat én írom, a páratlanokat a gyerek), majd a 0-ra állítottam a gyereket, és feladatokat adtam neki: adjon hozzá 4-et (ugorjon oda), vegyen el 3-at, ugráljon végig kettesével, hármasával, négyesével stb.


Babzsákos játékok
Babzsákot dobálva egymásnak prímán lehet gyakorolni a kettesével-hármasával (stb.) számolást oda-vissza. Lehet úgy is, hogy pl. minden páros számnál fel is dobjuk a babzsákot, vagy ha babzsák nélkül játsszuk, akkor tapsolunk. Azok a játékok is izgalmasak, ahol a páros számokat kimondjuk, de a páratlanokat nem, vagy minden kerek tízest csak suttogva stb. Remekül fejleszti a tmegosztott figyelem képességét is.

Számoló golyók
Még egy klassz eszközt mutatok, amit év közben a házi feladatokkal való küzdelem során vetettünk be. Nagyon egyszerű darab, fillérekért (500Ft körül) kapható a hipermarketekben és még szépen jelölve is vannak színekkel 5-ösével a számok. A szorzást-osztást, tízesátlépéses összeadást-kivonást is szépen láthatóvá teszi (bal oldalon az a zöld keretes).


Zingo
Új játékunk a Zingo számolós variációja. Ebben a formájában kisebbeknek való, szóval sikerélményes, viszont bármilyen táblát készíthetünk hozzá (fogok is), és az is remek, hogy minden gyerek a saját képességeinek megfelelő feladatokat kaphat, így különböző korú/tudású gyerekekkel is jól játszható. (Biztos van, akinél az angol feladat zavaró, nem értem, miért nem fordítják le, az én gyerekemet speciel pont motiválja, mert a nyelveket pont szereti.)


Kockajáték: Dobj 6-osra
Rengeteg játék van dobókockával, ami a matematika tanulás eszközévé válhat, most csak ezt az egyet írom le. Egy táblázatot kell hozzá készíteni gyorsan, aminek 6 sora és a játékosok számának megfelelő számú oszlopa van. Egy kockával dobunk, sorban egymás után. A dobott számról a dobó eldöntheti, melyik sorba szeretné beírni. Minden sorban az adott sor számával szorzunk. Tehát ha 3-at dobunk, az az első sorba írva 1x3=3-at ér, a 6. sorba írva 6x3=18-at. Nagy dielmma, jár némi kockázattal, fogunk-e vajon kisebbet-nagyobbat dobni később :) És csak pár perc az egész, ha nem vaagyunk túl sokan :)

Meggyőződésem, hogy az efféle játékokak az iskolában, a matematika órákon is helyük lenne. Néha elmélázom, hogy ha most tanítanék alsóban, akkor legyártanék 30-40 ehhez hasonló játékot (lennének közte több személyesek is - és valószínűleg nem csak matekosakat csinálnék), szépen dobozokba rendezném a polcon, és tartanék olyan órákat (vagy olyan fél órákat), amikor a gyerekek maguk választanak a polcról, hogy mivel szeretnének gyakorolni. Úgyis sokszor elfeledkezünk az önállóság és a döntési helyzetek támogatásáról. Pedig legalább olyan fontos, mint a matek!

2016. július 27., szerda

Érintések

Azt hiszem, nem vagyunk egyedül azzal a problémával, hogy a fiamnak nehéz megkülönböztetnie a különféle érintéseket: Nem érti, mi az ami finom,és még jól esik, és mi az, ami fáj, mi az, ami illő és mi az, ami nem. És ezzel (mármint a túl sok és sokszor nem épp helyénvaló érintéssel) sokszor az őrületbe kerget minket.

A "valamit most már kezdeni kéne ezzel” jegyében született az alábbi kis segítő kör:



Ehhez először is összeszedtem, alapvetően milyen érintéseket ismerünk (kéne ismernünk), és ezekre mi jellemző (mikor, hogyan, milyen gyakran, kinek jó, miért nem jó stb.). Az persze teljesen szubjektív, erősen család- és kultúrafüggő, hogy ki hogyan osztályozna, és milyen jellemzőket tart fontosnak, de íme az én hatos listám:
  • Finom, gyengéd érintés
  • Erős, de finom érintés (birkózás, szorítás stb.)
  • Otthoni érintés (amit mással és máskor nem)
  • Óvatlan érintés (amikor véléetlenül megcsíp stb.)
  • Durva érintés (amikor direkt üt, vagy rúg)
  • Tilos érintés (genitálák stb. persze a kivételes helyzetekkel együtt!) - ezt eredetileg nem is akartam belerakni, mert most nem ez volt a probléma, de aztán úgy éreztem, megkerülhetetlen, ha érintésről beszélünk

Aztán kivágtam egy jó nagy kört kartonból (az enyém kb. 25cm) és 6 részre osztottam (mekkora szerencse, hogy kört épp 6 részre a legkönnyebb osztani!). Az érintések neveit festékválasztáshoz használt színskála elemeire írtam, a hozzájuk tartozó szövegeket (wordben középre igazítva és kicsit háromszög formára formázva) kinyomtattam, formára vágtam, majd mindet felragasztottam.
Középre még egy kis nyíl is került, ami azóta a fiam kedvenc (otthoni) érintésére mutat, bár eredetileg nem ez volt a terv :)

Néhányszor elolvastuk már a szövegeket, de ez az összeszedés, közös átgonolás arra is jó, hogy amikor ott a helyzet (pl. egy véletlen belém könyökölés), akkor lehet rá hivatkozni, hogy ez most egy X érintés volt (itt épp óvatlan) és Y a teendő (itt pl. bocsánatot kell kérni, ha már megtörtént).

2016. július 17., vasárnap

Nyári felkészülés, sokadszor

Többször írtam már róla, mi hogyan készülünk a nyárra. (Sajnos most láttam, hogy egy csomó régi kép nem látszik, de ez a bejegyzés pl. él.) Azt hiszem, nem csak a mi problémánk, hogy a struktúrálatlan idő, a programmentes itthonlét eltöltése sokszor bizony nem könnyű. Megfigyeltük azt is, hogy az egyik gyerekünknek a váltás kifejezetten nehéz, tehát mikor megérkezünk a nyaralásra, akkor egy-két napig nagyon nehéz vele, de aztán mindannyian beleszoktunk az új rendbe, és minden újra kerek. Nos, idén több ilyen váltás is vár ránk, mert egy hosszabb nagyszülős időszak után jön az itthonlét, majd a nyaralás stb. Igyekeztem most is kicsit előre tervezni.

Mostanában nem nagyon használnak a fiúk játékválasztót (eléggé elavultak ia, amik vannak), szóval az első, amit készítettem, ebből egy új példány, hogy ne menjünk egymás agyára, amíg itthon vagyunk - ezúttal a forma kicsit szokatlan. Ez kikerült a falra.


Mindkét gyerek kapott egy-egy előre szerkesztett nyári naplót is, amibe bekerülnek a meglátogatott helyek (külön ország, város, program), kiolvasott könyvek, megkóstolt új ételek, kipróbált sportok stb. Természetesen van hely a saját ötleteknek is ;)



Kézzel írott módon összeszedtük azokat a programokat, melyeket bele akarunk sűríteni az itthoni néhány hétbe. Ez is kikerült a falra, és egyúttal motivációul is szolgál, hiszen nálunk programokra folyik a pontgyűjtés házimunkával.

Egy másik kézzel írt papír a nyári szabályokat tartalmazza, úgymint megváltozott számítógépezési rend (iskolaidőben este lehet számítógépezni, de nyáron jobb szeretjük ezt az időt kertben levésre, társasjátékozásra, elmenős programokra fenntartani), vagy épp a logopédia gyakorlás és a tanulási idők. (Nem, nem bolondultam meg, de a nyár közepén pár hetet tényleg úgy tervezünk, hogy egy-egy rövid idő jusson a gyakorlásnak is. Persze nem munkafüzet fölött görnyedésre, füzetbe másolásra, vagy matematika műveletek feletti vég nélküli izzadásra gondolok, hanem dobókockás, kártyás izgalmas játékokra. De erről talán majd máskor!)

Közben már készülünk a nyaralásra is, ahogy szoktunk:
Képeket gyűjtünk a szállásról, a környékről és a lehetséges programokról, együtt nézegetjük, mi mindent szeretnénk majd kipróbálni. Idén szerintem egy kis füzetet viszünk majd, amibe minden reggel kézzel leírjuk majd a napirendet (ez kevésbé munkás, ráadásul más, mint itthon, szóval érdekes), de a kinyomtatott képeket is használjuk majd arra, hogy választani tudjunk programot a következő napra.
Mint mindig, a szálláson most is kirakjuk majd, mennyi idő van hátra a nyaralásból, de az is lehet, hogy simán leakasztjuk itthon a naptárat, és azt visszük magunkkal. Majd megkérdezem, mit szeretnének :)
Már gyűjtöm egy is dobozba az autóban játszható játékokat (bár most nem lesz olyan hosszú az út), egy nagyobba a kis helyet foglaló, bőröndbe pakolható izgalmas apróságokat (kártya, úti társasjátékok, dobókockák, kis autók, figurák, nagyító, Rubik kocka, mágnesek, kreatívan használható kis vackok). A könyv hegyek, a sok ceruza és tengernyi papír persze  az alapfelszereltségünk része.

2016. június 29., szerda

Szavak, főfogalmak, kommunikáció

Nemrég készült ez a négy lap, melyeken különböző főfogalmak alá rendezve (ruhák, állatok, gyümölcsök és játékok) szerepelnek képek. A képek tépőzárral rögzíthetőek a táblázat kis rekeszeibe.




És hogy hogyan lehet vele játszani? Hát sokféleképpen!

  • Elsőre egy lapot adok egy gyereknek, elmondom, hogy ezek lesznek pl. a gyümölcsök. Majd elkezdem egyenként adogatni a lapokat. Ha tudja, ő maga nevezi meg a képeket, ha nem, akkor én mondom meg, mi micsoda. Kiváló játék a szótanuláshoz, szókincs bővítéshez, ill. a főfogalmak bevezetéséhez.
  • Miután így jól kiraktuk, egyesével visszakérem a képeket, hogy ezzel is rögzüljön a gyümölcsök neve. Pl. Kérem a sárgadinnyét!
  • Ha már legalább két lapot ismer a gyerek, odaadhatjuk neki egyszerre a képeket (vagy adogathatjuk egyenként, de keverve), hogy neki magának kelljen eldönteni, vajon melyik főfogalom alá tartozik (ruha-e, vagy állat).
  • Ha többen játszunk, akkor minden gyerek kap egy lapot, én meg egyenként felkínálom a képeket. Kíváló lehetőség a választás (Melyik lapot kéred?), a kérés (Ki kéri?) és a visszautasítás (Tessék egy....) tanítására.

2016. június 16., csütörtök

Babzsákos játék (avagy Babzsák Fejlesztő Program)

Idén olyan szerencsés vagyok, hogy a bölcsődében összejött egy nagyon ügyes lánykákból álló 3 fős csoportom, akikkel heti egyszer babzsákos foglalkozást tartunk.
A babzsákos foglalkozás (Babzsák Fejlesztő Program) egy az Autizmus Alapítvány munkatársai által kidolgozott (és elnevezett) módszer. Ez egy kiscsoportos foglalkozás, melynek elsődleges célja a szociális-kommunikációs képességek fejlesztése. A gyerekek körben ülnek (földön, vagy asztalnál), és a foglalkozást vezető felnőttön kívül jellemzően még egy-két segítő és részt vesz.
A babzsákos foglalkozáson azt tanulják a gyerekek, hogyan kell elviselni egymás jelenlétét (közelségét), hogyan kell egymásra figyelni, türelmesen várni, tárgyakat elkérni és odaadni a másiknak, beszélgetni, kérdésekre válaszolni, utasításokat végrehajtani, viselkedési szabályokat betartani, udvariasnak lenni stb, röviden örömmel együtt lenni másokkal A célok természetesen nagyban függnek az adott gyerekcsoport összetételétől.

És hogy miért babzsákos? Ahogy írtam, autista gyerekeknek sokszor tanulni kell azt, amit mások ösztönösen tudnak. Hogy mikor kire kell figyelni a beszélgetés során, hogy hogyan követik egymást (pl. szólalnak meg) az egyes szereplők a beszélgetésben, mikor kell csöndben maradni és mikor lehet megszólalni stb. A babzsák eszköz arra, hogy ezt a szerepcserét láthatóvá tegye. Vagyis egyszerűbben: Az következik, akinél a babzsák van. (Ez természetesen később nem csak babzsák lehet, hanem labda, plüssállat, homokóra, egy lap egy feladattal, vagy bármi más, amit kézről kézre lehet adni.) A gyerkek fejlettségi szintjétől függően természetesen nem mindig szükséges jelezni, mikor kin van a cselekvés, válaszadás sora, de a babzsákos név valahogy mégis megmaradt. 

A babzsákos foglalkozás néhány jellemzője:
  • Állandó gyerekcsoporttal, állandó helyszínen, ismert keretek között zajlik.
  • Előre tervezett és szervezett (vagyis minimális benne a rögtönzés).
  • A foglalkozás helye a napirendben előre jelzett.
  • A foglalkozáson belül az egyes feladatok sorrandje is előre látható, ill. az is, mi az, amivel már végeztünk.
  • (a kép után folytatódik a felsorolás :))
A képen a bölcsis babzsákos foglalkozás dobozai láthatóak (eredetileg húsos dobozok, de ez persze senkit nem zavar), melyeket egy karton dobozban hurkapálcák segítségével rendeztem el ilyen fiúk-szerűen. A dobozok elején egy-egy kép látható, ez jelzi, mit is fogunk játszani ma. Ahogy látható ezzel a csapattal egy foglalkozás alatt hat feladatra/játékra kerül sor. Mindig fentről lefelé haladunk a dobozokkal, amit megcsináltunk, azt a másik oldalra teszem (saját magam másik, vagyis bal oldalára, így a gyerekeknek balról jobbra fogynak el a dobozok) a képeket hátrafelé fordítva.
A doboz oldalán a babzsákos foglalkozás hívóképe látszik, ide helyezik a gyerkek a saját napirendi kártyájukat, mikor megérkeznek a feljlesztésre. (Ez a fejlesztés egyébként bent zajlik a saját csoportjukban.)




További jellemzők:
  • A viselkedési szabályokat - ha szükséges - vizuális formában is rögzítjük, betartásukat jutalmazással segítjük.
  • A verbális instrukciók mennyiségét a gyerekek megértési szintjéhez igazítjuk, vagyis jellemzően egy átlagos bölcsődei/óvodai/iskolai csoportfoglalkozásnál sokkal kevesebbet  és lényegretörőbben beszélünk.
  • A verbális utasításokat szükség szerint vizuális jelzésekkel (gesztussal, tárggyal, képpel) egészítjük ki.
  • Minden gyerek használja saját kommunikációs eszközeit (pl. kommunikátort, kommunikációs füzetet, tárgyjeleket stb.), ezek kortársakkal való használatának tanítása is fontos cél.

És akkor a feladatokról! Nálunk nagyjából a következők szoktak lenni: odagurítani, vagy odaadni tárgyakat egymásnak, vagy nekem (mindig én mondom, kinek és sokszor szempontot is adok: mit dobj és kinek). Kihúzni tárgyakat, vagy képeket zsákból és megmondani mi az és milyen színű, majd elhelyezni egy színes lapon a megfelelő helyen. Egy náluk lévő témához (pl. színek, ruhák, gyümölcsök stb.) tartozó megfelelő képeket elkérni tőlem (egyenként mutatom fel, mindig másik gyerekét, vagy visszautasítani, ha rosszat akarok adni. Szoktunk képekkel mondókázni, ezt talán már mutattam is korábban, a foglalkozást pedig mindig egy gyertya elfújásával zárjuk (ez van a legalsó tálon). 

Egyik aktuális ledvencünk kosaras játék néven fut: Mindenki kap egy kis kosarat, bele néhány tárgyat (lehetnek zöldségek, gyümölcsök, mint a képen, de használati eszközök, különböző játékok, vagy bármi más is, a lényeg, hogy mindenkié egyforma legyen). Először úgy játszottuk, hogy én kértem el a tárgyakat egyenként (pl.: Kérem a hagymát!), és az ő feladatuk volt felismerni, majd átadni, amit kértem. Most már úgy csináljuk, hogy sorban egy-egy gyerek a helyemre ül (én az övére) és akkor ő kérhet (szóban, vagy kommunikációs füzete segítségével). Azt hiszem, szeretik, bár nem könnyű! :)




A Babzsák Fejlesztő Programról bővebben is lehet olvasni (sok-sok játékötlettel) itt (könyv) és itt (online olvasható).

2016. május 29., vasárnap

A hetirendről

Többször írtam már, hogy szerintem a napirend általában túl nagy falat elsőre a családoknak, ezért én leggyakrabban a hetirendet szoktam ajánlgatni, mert:

  • Láthatóvá teszi a hétköznapok (bölcsi, ovi, iskola) és a hétvége (otthon levés) rendjét, ezzel csökkenti a gyerekben lévő feszültséget. („Ma megyünk?”)
  • Segít tájékozódni az egyes napok rendjében. („Ma lesz úszás? Ovi előtt, vagy után?”)
  • Csökkenti a várakozás okozta stresszt („Mikor lesz már a születésnapom?”)
  • Azt is tudjuk vele jelezni, ha valami kivételesen elmarad, ezzel is jó adag feszültséget véve le a gyerek válláról. („Nem ilyenkor szoktunk menni tornázni? Mi történt?”)
  • Jelölhető rajta egy csomó olyan fontos dolog, ami a gyereknek érdekes (pl. milyen járművel utazunk majd, mikor jön a nagymama stb.)
  • Formában és részletezettségben is nagyon egyénre szabott lehet (mint minden más eszköz) a nagyon egyszerű, ovi-ovi-ovi-ovi-ovi-otthon-otthon típusú hetirendtől a több tevékenységet, személyeket, más fontos információkat is jelölő eszközig, akár határidőnaplóig.
  • És nem utolsó sorban: Elkészíteni és működtetni is viszonylag egyszerű, tehát meglehetősen szülőbarát.


A hetirend akkor is nagyon hasznos és fontos, ha a gyerek egyébként jól beszél, és érti, amit megbeszélünk vele - nem véletlenül használunk mi felnőttek is naptárat és hasonlókat. Fejben tartani egy csomó információt nekünk is megterhelő, egy autista gyereknek, aki nehezebben tájékozódik térben és időben is (és amúgy is van bőven megküzdeni valója a világban) főleg. 

Ahogy írtam, a hetirend rendkívül sokféle lehet. 
Az egyik legegyszerűbb, ha egy lapra felrajzoljuk a napokat jelölő oszlopokat, és ezekbe ragasztjuk, vagy rajzoljuk az adott nap fontos eseményét jelző képet (vagy írjuk a szöveget). Ilyet találunk pl. itt:

hetirend.jpg

De a mi régi (a fiaim óvodás korából való) hetirendjeink is hasonlóak voltak (ez a kép már szerepelt itt):

Egy sima karton is remek alap, mint pl. itt:

 

Profibbak ilyen szépre is megcsinálhatják, jelölve napszakokat is (délelőtt, délután stb.) mint itt, különösen jó ötlet annak jelölése, hogy hol tartunk (mi egy műanyag koronggal szoktuk):

Weekly planner chart

Kreatívaknak határ a csillagos ég: tépőzárral, mágneses felülettel igazán igényes és tartós hetirendet készíthetünk. Ez készen kapható ugyan, de hasonlót is készíthetünk, mint itt

family activity planner

Ha egy ici-pici barkácsolás is rémisztően hangzik, készen kapható legolcsóbb asztali naptárat is használhatunk, amibe vasárnap este akár közösen belerajzoljuk/ írhatjuk a következő heti programokat, vagy gyurmaragasztóval beleragaszthatjuk a már elkészített laminált képeket (esetleg a kettő kombinációja):

Nekünk pl.egy időben volt ilyen:




Nagyobb gyerekeknek, akiknek már nem okoz gondot a bonyolultabb ábrákon való tájékozódás, illetve akik a hétköznapok-hétvégék váltakozását már értik, elég lehet, ha egy havi (idén véletlenül épp két heti :)) bontású naptárat használunk. Ide már csak az extra és előre tervezhető programok kerülnek bele (napirendet és nagyon részletes iskolai óraredet is használunk mellette):



Ez pedig egy régebbi (pocsék kép, tudom), egy nyárra készült több hónapra szóló tervező:


És hogy hogyan használjuk? A napirendhez hasonlóan a hetirendet is mindig a felnőtt kezeli, vagyis ő rakja ki, mi várható. Nem alku tárgya, és nem a gyerek választásának, kommunikációjának eszköze, arra való, hogy elmondjuk a segítségével, mi fog történni a héten. (Persze ha már jól begyakoroltuk a hetirend használatát, lehet együtt gondolkodni, programot választani stb.)
Fontos, hogy valamilyen módon jelöljük is, hogy hol tartunk. Ez lehet egy csipesz, korong, keret (l. fent), de az elmúlt napok képeinek levétele, áthúzása, kipipálása is. Fontos, hogy ezt viszont a gyerek csinálja!
Ha a gyerek már érti, akkor az elmaradó programokat nem kell levenni, hanem áthúzással, vagy rátett piros kereszttel jelölhető, hogy terveztük ugyan, de ezen a héten nem lesz (pl. különóra).

Kedves anyukák, apukák, hetirendre fel, megéri! :)